Ismét eltelt egy
év és megrendezésre került Pietermaritzburg-i Botanikus Kertben, a már hagyományosnak számító képzőművészeti
kiállítás illetve vásár.
Most, úgy mentünk
oda, hogy megpróbálunk az alkotókkal is beszélni , hogy egy kicsit be tudjuk
közelebbről is mutatni őket.
A mintegy kupolaként
ránk boruló sárgálló platánfák alatt végelláthatatlan paravánok sorakoztak az
alkotókkal együtt.
Rögtön az elején
egy magamkorabeli hölgy abszolut rózsaszínre festett hajjal állt.
Jennifer Sutton
Gyönyörű képeiről nem lehetett megállapítani,
hogy festett-e vagy igen jó minőségű fotó... Néhány éve ment nyugdíjba egy
számítógépes cégtől ahol programozó volt. Amint szabadult elkezdett festeni.
Mindent az internet segítségével tanult meg. És persze a művek ecsettel
készültek ! Valahogy nagyon megy ez neki J Az állatok szörzetének pontos megfestése
komoly szempont volt, mert a veje vadőr
Kenyában és mindig leellnőrizte, hogy jól áll-e minden?....
Kathy Jacob
Imádtam a
halait a tányérokon és a madárkákat az óceánnál.
A lábaikat emelgető sirályait , a parton rohangáló apró madarait, a szürke
minden árnyalatát amivel ezeket a képeket megfestette.
Christine Lambert
Nála jobban nem
használja a szenet senki, mindent tud. Az állatok életre kelnek a vonalai
nyomán csillogó szemük minket néz . A képek nyomatok formájában is
megvásárolhatók, ki-ki izlése és pénztárcája szerint dönthet.
Itt Dél-Afrikában
sokkal jobban teret kapnak az állatok a művészetben és a kereslet is az ilyen
témáju képekre kiapadhatatlan. Van úgy , hogy egy művész csak pl. Szarvasmarhákat
fest. Nguni-t. J
Jeremiah Clark
Ő ennek a témának
a mestere többek között.
Nicola Firth
Nem tudtuk
megszólítani mert vevőkkel volt de egy lesifotót lőttem azért. Nagyon
tetszettek a fekete-fehér alakjai, jól beilleszthetők a minimál stilusú lakások
fehér tereibe.
Amanda Leggat
Meleg színek,
portrék, emberek, sorsok, állatok. Amikor ránéztem a hölgyre, annyi jóság sugárzott belőle, kétségem se volt
valójában a foglalkozását illetően. Merthogy nem főállású festő, hanem
ápolónő.Csak fest. Mégpedig egész különleges tudással, érzékkel, szemmel és
kézzel. Nagyon tetszett.
Helen Fleetwood
Föld színekkel
festett állatok. Nagyon dekoratív alkotások.
Jöjjön akkor egy
mozaikos
Sarah Pryke
Ő biológus dr.
Ausztráliából költözött vissza, beleszeretett a mozaikokba. Már nem tanít az
egyetemen csak mozaikozik. Ezt teljesen újszerűen teszi, mert térbe helyezi ,
maga gyártotta üvegek alkotják virágai szirmait , madarai ékeit. Néha valós
tárgyakat is alkalmaz, mint csővezeték vagy szögesdrót. Egyedi munkáit
mindenütt felismerni.
Marion Lowe
A virágai, szinte
kínálják magukat ölelésre, szinte érezzük illatukat. Olyan légiesek , finom
szineik beleolvadnak a térbe. Szeretem a stilusát.
Denise Beuke
A hatalmas türkiszkék
hullámot vettem először észre. Fenomenális volt. Láttam alatta az átsütő Napot.
Megfesti az óceán habjait , a virágok összefolyó szirom tömegét, nincsenek
akadályok. Persze ,hát mi más J.....könyvelő volt. Aztán , amikor a gyerekek
felnőttek és odaszabadulhatott a festőállványhoz, elkezdett festeni.....hát
kérem, nem is tudom, mit csinálna ma Ő, ha már a kezdetektől ezzel foglalkozik?
Giulia / Guilia
Forman
A névjegyére még
a neven kívül ez van írva: - no
contrast no drama –
És végül de nem
utolsó sorban a hölgy akinek Facebokk oldálán értesültem e kiállításról, ezt
írta:
-a képek sorra
repülnek el a paravánról J Ő saját bevallása szerint ecsettel a kezében
született Ő:
Carol Sacke
Kicsit hosszúra
sikeredett beszámolóm nem tükrözi a teljes látványt, néhány kép alkotók
megnevezése nélkül és csak még annyit, hogy itt Dél-Afrikában fantasztikus
tehetségeket hordoz a Föld.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése