Foureisburg-i üveges

Ez a fő út szinte körbe öleli Lesotho-i  királyságot, mely Dél-Afrika szívében,/ megőrizve függetlenségét és szegénységét / helyezkedik el. Szinte egy nagy hegy az egész ország.
Megemlíteném, hogy egész jó vízkészlettel rendelkeznek és ezt a vizet el is adják Dél-Afrikának. A gát és a vizmű Afrika legnagyobb létesítménye és a megtervezésében magyar mérnők  Klados Gusztáv  is résztvett . Érdemes ezt elolvasni, mi minden történt itt a közelmúltban.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lesoth%C3%B3i_Magasf%C3%B6ldi_V%C3%ADzl%C3%A9tes%C3%ADtm%C3%A9ny
Átlagéletkor 33 év....
Lesotho-t északról kerülve jutottunk el Foureisburg-be ahol az éttermet keresgélve vettük észre az üvegből készített bejáratot, egy üvegműves házát.
Persze rögtön a háttérbe került az evés, félve, hogy vissza se találnánk ide, becsöngettünk.
Örömmel fogadtak minket még akkor is amikor az első bemutatkozó mondatok után világossá vált számukra, hogy nem vevők vagyunk, pusztán kiváncsiskodó kincsvadászok .
Hát itt volt minden ami ebben a témában fellelhető, rogyasztó kemence, mindenféle üveg. Sok termék nem volt a szívem csücske, de ettől függetlenül azért láttam érdekességeket. Pl. a beton járdába beleágyazott üveglapok kifejezetten tetszettek. A művész igen változatos szinten és minőségben alkotott , néha szemlesütve, időnként felcsillanva hallgattam az évtizedeket felölelő pályafutás buktatóinak történetét.
Boldog ember benyomását tette ránk. A nyomornak és a bűnözésnek nyomát sem láttuk.
A két város közötti távolság 50 km.
Az étteremben a mellettünk levő asztalnál két nő és egy férfi ebédelt. Sokat és hangosan beszéltek. A férfi vállán egy african grey vagy magyarul jáko papagály ült nagyon komolyan ábrázattal.  Láthatólag értette pontosan miről is folyik a beszélgetés. Nyitott teraszon üldögéltünk, esze ágában sem volt távozni a fák fele.

ÁÁ

Ladybrand

Éhesen , szomjasan értük el ezt a jelentéktelen városkát. Sokat nem tudtam meg a google-ből sem róla, a nevét a valaha itt a megyében kormányzó , Orange Free State elnőkének feleségéről kapta.
Az elnők fantasztikus népszerűségnek örvendett a búrok körében , sokszor újraválasztották, de sajnos elsöpörte őt is a történelem, de leginkább a betörő angolok.
Tehát  Ladybrand városkája a néhai elnök felesége neve.
Nagyon koszos, nagyon szakadt, igen sötét városka, sehol egy étterem, egy bármi , ahol enni, inni lehet. Gyakorlatilag út sincs, minden percben a tengelytörést kockáztattuk. Végre megláttunk egy fehér embert és tőle legalább egy valószínűtlen infót kaptunk, hol is lehetne enni?
Menjünk egy földes úton kifelé, majd egy bozótba befelé, kicsit aztán felfelé....igen bizonytalan volt a dolog, de a fekete ember ennyit sem mond csak azt, hogy I do not know...mindig ezt a választ kapjuk. Persze ebből lesz a legkevesebb baj...
No, mentünk és mentünk majd több kanyar után amikor már ki sem láttunk a bozótból egyszercsak tábla, hogy bejárat és több autó állt az ültetett óriás fenyők alatt. Mintha egy más világba csöppentünk volna. Szent ég ! Egy tündéri kis etetőhely :)
Régi holmik itt is nagyon bejöttek a fehér tulajdonosnak, de roskadoztak a polcok a fantasztikus süticsodáktól meg házi lekvároktól, és még meleg ételt is adtak itt :)
Több helysége is volt, néhol rendes asztalok, máshol fotelok vagy kanapék várták a leülőket. Mi a lugasba tettük le magunkat. Pár perc múlva megtapasztalhattuk milyen is az igazi afrikai felhőszakadás, akkor eső lett, hogy alig hallottuk egymás hangját a nagy tetőcsapkodástól. Az árak egyáltalán nem voltak magasak és itt ettem utoljára abból a fergeteges Karoo-i bárányból ami sehol nincs ilyen finom, mint ebben a régióban.
Teli hassal , a vihar után indultunk  tovább és mint az érkezésünkkor a bozót után ismét a szomorú, lepusztult utcákon találtuk magunkat. Fogalmam sincs arról, mitől van ez az ordító különbség a helyszínek között?

Lord Fraser fogadó Wepener-ben

Ez egy különös hely fantasztikus életekkel és persze a történet ami életre kelt ahogy lefújtuk a feledés porát róla.
Oraniaból elindulva e következő állomáshelyünk felé , bár tervbe volt véve e háborús emlékhely /Bethulie / valahogy nem akartam ismét szembesülni a  borzalmakkal, úgyhogy ismét kihagytunk egy helyszint. Gondolatainkban elmélyülve érkeztünk meg Wepener-be, amely közvetlenül a Lesotho-i határ mellett van.
Nem is emlékeztem a foglalásra, de megvolt a GPS koordináta, hamar megtaláltuk a kis utcát ahol a fogadó volt. Elnézést....ha már láttatok lepusztult , koszos, szakadt, szörnyű félelmetes vérosrészt....hát ez az volt. Szinte egy western filmből jött volna elénk, még gondolkoztam is, biztosan ezen a helyen áll az a fogadó?
Hatalmas fák az udvaron és egy kis sötét kocsma volt csak ahol érdeklődni lehetett....Összenéztünk a Bálinttal, ok, menjünk, lesz ami lesz.
Egy nagyon kedves és fiatal csapos lány nyugtatott minket, igen, ez az a fogadó. Előkerült néhány kiskutya is, majd követve a lányt, görbe folyosókon át, benyithattunk a szobánkba.
Én ott helyben elájultam.
Hát mindenre gondoltam de erre tényleg nem, hatalmas szoba , régi békebeli bútorokkal, "arany " csapos fürdőterem , mintha egy főúri rezidencián lettünk volna. A szines üvegbetétes ablakokon át a meseszép , angolkertbe láttunk ki, repkény futott a falakra és a tornyok egy skót kastélyt idéztek.
Hát hova kerültünk?
Meg kellett ezt kérdeznem a tulajdonostól, aki sajnos nem Lord Fraser volt, hanem egy végtelenül szimpatikus középkorú afrikaans üzletember.
Az épület valaha Lord Fraser tulajdona volt, aki egy I.világháborús hős pilóta volt, két szemére sajnos megvakult , de felejthetetlen érdemeket szerzett a politika és a vakok megsegítése terén.
Ha részletesebben akarsz olvasni erről a kifejezetten népszerű emberről,  itt megteheted.
https://translate.google.com/translate?hl=hu&sl=en&u=https://en.wikipedia.org/wiki/Ian_Fraser,_Baron_Fraser_of_Lonsdale&prev=search
Az épületek az 5o-es évektől kollégiumként üzemeltek, majd amikor 1974-ben meghal , odaadományozza a Wepener-i tanácsnak. Nem volt jó húzás, mert tíz év alatt gyakorlatilag falakig szétlopták a kastélyt.
A mi afrikaansunk szinte az üres falakat vette meg és a yellowoud fából készült berendezést egyenként vásárolta vissza az enyveskezüektől....
Ez a férfi itt a városkában kb 1oo embernek ad munkát, úgyhogy nagy megbecsülésnek örvend.
Francia származásu felesége bár az állása mellett rengeteg szociális munkát végez mégis leginkább a sebzett, üldözött állatoknak a megmentője.  39 kutyájuk van. Az ebek kisérgetik őt de azért azt észrevettük , hogy az egyik kistermetű annyira féltékeny volt, hogy szinte rohamot kapott ha imádott asszonya közelébe jött egy másik rivális. Ezért őt csak kézben lehetett tartani a beszélgetésünk alatt ...
Nagyon szép volt itt minden , de az örökké nyitott kapun túl, tragédia az egész város.