Gyakorlatilag Cape Town külvárosa.
Első nap már megigézett amikor Fish Hoek-ben levő szállásunkra robogtunk Kalk Bay keresztül.
Ragyogó napsütésben mutogatta legszebb szineit. Hívogattak az üzletei....
Lepakoltunk a panzióban és már indultunk is vissza megnézni ezt a gyönyörűséget.
A hegyek lábánál meghúzódó keskeny lehetőséget rendesen kihasználják. Szépséges, mediterran hangulatu villák kelletik magukat, rengeteg a kiadható szoba, lakás.
A hegyek gyomra hatalmas barlangokat rejt, teli denevérrel, fáklyás kirándulásokat lehet bennük tenni. Mi ezt ismét kihagytuk :)
Az egyetlen fő út a parton vezet, közvetlenül az itt közlekedő sárga színű vonat mellett. Ez volt az első eset, hogy megbizható vasuti közlekedést észleltem :)
Régi könyvektől kezdve az álomszép / csodás, hordható , trendi / ruhákig , mindent árulnak. Végül beszédültünk egy művészteti üzletbe, amelynek cégtáblája mozaik volt. Gondoltam, aki erre pénzt ad ki, az rossz ember nem lehet :)
Hát nem is csalódtam. Nagyon szinvonalas árukészlet. Igyekeztem mindent lefotózni.
Az ablakaiból szuper kilátás nyílt a kikötő szines hajóira.
Utána kisétáltunk a kikötőbe ahol Zimbabwe-i fiúk fantasztikus fém műveik előtt feszengtek :)
Ebben a témában is vannak minőségi fokozatok, ez pl egész klassz volt. Az afrikaans fehérek előszeretettel veszik ezeket az alkotásokat a kertjeikbe.Számtalan helyen láttam, biztosan van rá kereslet.
Végül és egyáltalán nem utolsó sorban a legjobb kaját készítő étterem itt , talán a megyében biztos :)
Egy vihar elől bemenekülve érkeztünk először. Egyáltalán nem kerestük, egy kocsmának nézett ki ami nyitva volt. Akkor nem is készítettem képeket, mert egyrészt dugig volt és nem fotózhatok bele senki képébe :) másrészt nem volt egy kis ujjamnyi se ,ami ne lett volna csurom víz. A halsütés az orrunk előtt történt és a kagylók / hhehe , nem mi rendeltük :) / megfőzése is.
Aztán amikor elsettenkedtem csurizni egyet....hát a wc egy messzi helyen volt ahová különböző lépcsőkön és lábosokon keresztül vezetett az ösvény. Mindenfelé lavorok voltak a földön, ahol a tetőről befolyt az esővíz...embereket ez egyáltalán nem zavart, olyan volt az egész mintha valami túlélési csapatversenyen vennénk részt.
Mellettünk egy szintén agyonázott fiatal nő ült a kutyájával az ölében és olvasott....a tulaj férfi...vagy nő? hm nagyon kedves és barátságos volt. A halat / Kingklip/ pedig úgy készítették el, hogy még most is bizsereg a talpam tőle :) a szószban mangó volt pl. hm csak ötlet gyanánt :)
aki többet akar Róluk tudni:
https://www.facebook.com/OlympiaCafeKalkBay/photos/
A lakosság 80 % fehér kis szines és egész elenyésző fekete ember él itt. Az utcák tiszták és kiváló a közbiztonság.
Ha költöznénk, e hely kifogástalan otthonunk lehetne.
Ezek fémlapok, amire valahogy belekarcolták a mintákat, nagyon jól mutatnak
saját tervezésű textil, szét tudtam volna vásárolni magam, diszpárnának meg ilyesmi oh !
Ezek valami tengeri állat csontjaiból fűzött ékszerek, nekem nagyon bejött ez is
Szövött tárolók .....ez is jó lett volna valamire :)
op-art .....remek mind
textil csíkok összedolgozva....remélem lesz időm rá :)
Ezeket a kannákat tuti nem lehet túltölteni
fotel, ez is szuper szerintem
fagyizó lepkékkel :)
legszebbek :)
Ezek is remekek
Kingklip az egyik legfinomabb helyi hal
Egy üzlet festett bejárata
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése