A Comrades Marathon egy 86 és 91 kilométer közötti ultramaratoni futóverseny a Dél-afrikai Köztársaságban Pietermarizburg és Durban között. A Comrades a világ legrégebbi ultramaratoni versenye. A verseny a Kwazulu-Natal tartomány fővárosát, Pietermaritzburgot egy hegyen-völgyön vezető úton köti össze a tengerparton elterülő Durban városával. A pályán jelentős a szintemelkedés van és a verseny irányát emiatt évről évre változtatják. Páros évben rendezik az "emelkedős" futást, vagyis a verseny Durbanból indul és páratlan évben rendezik a "lejtős" versenyt, vagyis a verseny Pietermaritzburgból rajtol.
Emelkedős évben a teljes szintemelkedés 1700 méter, míg lejtős évben 1050. A legjelentősebb szintváltozás a verseny tengerparthoz közelebbi felében található. Durbanból indulva, az első 36 kilométeren majdnem 800 méterig másznak a versenyzők és az összes szintemelkedés ezen a szakaszon közel 1000 méter.
A pálya öt legendás hegycsúcson vezet át, melyeknek megmászása különösen nehezíti a futók dolgát. Az öt hegy a tengerparttól Pietermaritzburg felé sorrendben: Cowie's Hills, Field's Hill, Botha's Hill, Inchanga és Polly Shortts. A 1000 Hills egyik kanyarulatrában van egy kőfal , ahol a téglákon kis emléktabla díszeleg azoknak a nevével, akik megtették a távot, esetleg helyezést értek el.
A történethez talán ez is hozzátartozik...talán nem is úgy volt ahogy azt tanultuk az iskolában :)
KERTÉSZ István
Mikor volt az első marathóni futás?
Az atlétika népszerű versenyszáma a marathóni futás. Mit tudunk ennek eredetéről? – kérdezzük Kertész Istvántól.
A marthóni futással a modern idők atlétái lényegében annak az athéni ifjúnak az emléke előtt tisztelegnek, aki régi elbeszélések szerint a marathóni csata után Athénba futott a győzelem hírével. Köztudott, hogy Kr. e. 490. augusztus 10-én az attikai Marathón síkságán 10 ezer attikai és ezer plataiai harcos Miltiadész vezérletével legyőzte a túlerőben levő perzsa hadsereget. A diadal természetesen megmozgatta az emberek fantáziáját. Arról beszéltek például, hogy isteni lények harcoltak a görögök oldalán. Mégis a sok érdekesség közül, amely a nagy csatához kapcsolódott, még napjainkban is a híres futásról esik a legtöbb szó.
A Kr. u. 1. és 2. század fordulóján Plutarkhosz a következőket írta erről: „A marathóni csata hírét, mint a pontoszi Hérakleidész meséli, az eroieoszi Therszipposz vitte meg; de a legtöbb történetíró szerint Euklész volt az aki teljes fegyverzetben rohant a kapuig, s az első polgárnak ezt mondta: „Üdvözöllek! Mi győztünk!” – és kilehelte lelkét.
Ugyanígy adja elő ezt a történetet a Kr. u. 2. századi Lukianosz is, csakhogy nála a hőst Pheidippidésznek hívják. Az állítólagos hírvivő nevének bizonytalansága már mindjárt gyanút kelt, hiszen a marathóni csata több résztvevőjének neve hitelesen fennmaradt, s a Lukianosszal kortárs útleíró, Pauszaniasz még az ütközet 192 görög halottjának nevét is ismertette, kiknek síremléke ekkor még épségben megvolt.
De mindezek mellett az is figyelmet érdemel, hagy Plutarkhosz csak a pontoszi Hérakleidészt tudja név szerint említeni forrásai közül. Már-pedig Hérakleidész a Kr. e. 4. században, több mint 100 évvel Marathón után alkotott, s annak alapján, ami műveiből, töredékesen fennmaradt, nem tarthatjuk meg-bízható történetírónak. Fő célja az volt, hogy a bomlásnak indult polisztársadalom polgárait a régiek vitéz tetteivel sarkallja nemes fel-adatok vállalására.
Amit ön eddig mondott, azt sugallja, hogy kételkednünk kell, a marathóni futás megtörténtében.
Igen.
A forráselemzés mellett a józan megfontolás is erre int. Gondoljunk csak arra: a hagyomány szerint a Marathón és Athén közötti 42 km-es távot teljes fegyverzetben az-az kb. 40 kg fém súlyát cipelve tette meg a futó. De miért kellett teljes fegyverzetben futnia? Arról nem beszélve, hogy a hírt lovon is meg lehetett volna vinni.
És tovább kérdezhetünk: miért volt fontos az, hogy Athénban gyors hírt kapjanak a győzelemről? Tudjuk, az athéni arisztokraták egy része perzsabarát volt. Érthető tehát, ha a győzők igyekeztek a győzelmi hírt Athén tudomására hozni. Fennállt az a veszély is, hogy a Marathónnál legyőzött és hajóikon menekülő perzsák megkerülik a tengeren Attika déli részét, s Athén kikötőjénél, Phaléronnál partra szállva megtámadják a várost. Ha a polgárok nem ismerik a marathóni csata kimenetelét, esetleg megnyithatják a kapukat.
Az utolsó kétséget a csata egyetlen hiteles leírása, a szemtanúk elbeszélései alapján dolgozó Hérodotosz művének idevágó részlete oszlatja el. A VI, könyv 115. fejezete ad hírt arról, hogy a perzsák a kudarc után valóban hajóra szálltak, hogy az attikai partokat megkerülve Pnaléron közelében partra lépjenek. A 116. fejezet azonban meggyőz arról, hogy a görögök számoltak ezzel a lelhetőséggel, s ezért „...a lehető Leggyorsabb menetben siettek városuk védelmére, s hamarabb sikerült megérkezniük, mint a barbároknak.” Hérodotosz tehát nem egy halálra szánt vitéz futásáról, hanem a győztes had erőltetett meneteléséről ír. És így már tiszta a kép. Athén népét valóban meg kellett, győzni a diadalról, ám ezt saját, mindig harcra kész seregének gyors megérkezése tehette a leghatásosabban. Ezért nincs a kétségkívül hiteles Hérodotosznál marathóni futás, és ezért kell összefoglalásul megállapítanunk, hogy az első, valóban megtörtént marathóni futás alig-hanem az 1896-os athéni olimpián ment végbe.
